Kiállítás Balassagyarmaton 2016. március 18-20.

  

 

 

 

2016-ban először vettünk részt vasútmodell kiállításon Balassagyarmaton a Mikszáth Kálmán Művelődési Központban március 18-19-20-án. Első ízben a kiállítás már a földszintet is betöltötte, így több mint 1000 m2 alapterületen sorakoztak a látnivalók! A nagyobb területen több kiállító, több kiállított terepasztal, és minden eddiginél hosszabb modul terepasztal volt látható. Első alkalommal jelenik meg a vasútmodellezők körében népszerű Viessmann cég Balassagyarmaton, és mindjárt 100 négyzetméreten. Megcsodálhatjuk a demonstrációs terepasztalukat, és vitrinekben bemutatják a gyártmányaiknak egy bő keresztmetszetét. Köztük lesznek az ez évi nürnbergi játékkiállítás alkalmával elkészült újdonságok is.

 

"Felül múlta minden képzeletemet ez a kiállítás, gondolom mindnyájan így vagyunk ezzel, már csak azért is, mert teljesen más szemszögből, más megvilágításból szemlélhettük az eseményt. Megköszönjük a szervezőknek a lehetőséget, a meghívást, hogy ott lehettünk, és köszönet ön magunknak mindazért a sok munkáért, aminek gyümölcseként megkaphattunk egy tiszteletteljes felkérést. Olyan csapat kovácsolódott össze, mely túlmutat barátságokon, mondhatni családdá forrt.." Szederkényi István

 

"Lassan két napja hogy véget ért számunkra az első vasútmodell kiállítás. Lassan ocsúdunk a kábulatból. Ott voltunk , sikerült nem vallottunk szégyent és még sorolhatnám a jelzőket amik ezt az érzést kifejezi. Köszönet a meghívásért a Balassagyarmati klubnak a bizalomért akik látatlanba meghívtak minket vállalva annak a kockázatát hogy esetleg nem üti meg a mércét az általunk készített asztalok minősége. Idegenként kissé bizonytalanul érkeztünk, mindenkiben ott motoszkált a kérdés? Elég jók leszünk nem okozunk csalódást vendéglátóinknak, a látogatóknak? Aztán egyszer csak jöttek az emberek, családok , gyerekek,nagymamák nagypapák. Az első visszajelzések , az első elkapott félmondatok/ azt néz , de jó és az is, nézd papa lovas kocsi is van /és sorolhatnám. És akkor lassan megérzi az ember belülről azt az érzést MEGCSINÁLTUK! Aztán jöttek a különböző klubok tagjai üdvözölték az újakat. Csendben nézelődve a gazdaszemével szemlélve művünket. És a nem udvariasságból kimondott : Ez nagyon jó fiuk! Akkor éreztük először igazán hogy ennek a nagy modellező családnak a részei lehetünk! Még egyszer köszönet mindenkinek akik segítettek akik velünk együtt szorítottak nekünk!" Kámán Attila

 

Videó a kiállításról: https://www.youtube.com/watch?v=_qCBHSu163M

 

Videó: https://www.youtube.com/watch?v=iZbZ-4evXcQ

Videó: https://www.youtube.com/watch?v=qnfHEmjHbIs

Cikk rólunk: http://evid.hu/agora/item/1435-balassagyarmaton-mutatkozott-be-az-esztergomi-vas%C3%BAtmodellez%C5%91-klub

További Képekért a kiállításról kattints a képre

 

 

Copyright © 2016. Minden Jog Fenntartva.